Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for the ‘magyar úriasszonyok lapja’ Category

Patikussegéd volt Ikey. Reggeltől-estig az élet és halál rejtelmes nedüit méricskélte porban, folyadékban és pastillákban. Méricskélt-méricskélt és sóhajtott nagyokat. Mert szerelmes volt az istenadta. Még hozzá a kerület legszebb lányába habarodott bele, mintha bizony az az édes apró, szőke, gömbölyű kis Rosy őhozzá illene. Megvolt már annak a maga szíveválasztottja: Chunk, a legszebb, legbodrosabbhajú fodrász talán egész New-Yorkban. No de azért Ikey se adta fel a harcot, megtett mindent, hogy abba a kis kegyetlen szívbe belopja magát. Más talán szép, hímes szavakkal, vallomásokkal próbált volna kedveskedni, ő nem… Istenem… mindenki a maga módján… Ikey ajándékokkal. No, ne tessék semmi rosszat gondolni, nem toalettekkel, kalapokkal, még csak virágcsokrokkal sem, hanem például: köhögés elleni cukorral, aspirinnal fejfájás ellen, ammoniákkal szúnyog ellen, illatos kamillával, hogy Rosynak mindig aranyszőke maradjon a haja, rúzzsal, hogy piros legyen édes kis arca és kenőccsel, hogy ne legyen nagyon piros… és még ki tudná elsorolni, hogy szerelmi kétségbeesésében mi mindent összehordott Ikey, a szerelmes patikus.

(tovább…)

Read Full Post »

Írta: G. A.

Deauville. Tánc a Grand Casinoban.

A fűzöld libériás lakáj kitárja a széles üvegajtót az új vendég előtt. Férfi: elegáns, legújabb divatú szmoking, vattázott vállak, monokli. Hanyagul leereszkedik az egyik asztal mellé, ahonnan áttekintheti ezt az exkluzív helyiséget. A parkett ritmikus táncütemben hullámzó színek palettája, meztelen hátak és vállak, könnyű és tarka organdy-keretben, villogó szemek tussal aláfestve és belladonnával élénkítve. Az angol beszéd dominál.

(tovább…)

Read Full Post »

Írta: Péczely József

Ünnep. Péter-Pál napja. Aratás kezdete. Az érett kalászokba belesuhannak a kaszák s megdőlnek a büszke fejek.

Isten áldásával tele a határ. Ameddig a szem ellát, búza és búza. Reng, ring az élet, hullámzik. Kelleti magát a napsütésben. Nincs a világnak több olyan panorámája, álmokba ringató muzsikája. Fenn a tiszta azur tetőn áll a ragyogó égi király tűzkoronával a fején s nézi, csodálja kisebbik testvére pompázó ékeit…

(tovább…)

Read Full Post »

Írta: Henri Duvernois

Tavaszi délután. A hársfák pazarul ontották mézédes illatukat. A napsugarak, mint puha, meleg kezek, végigcirógatták az arcokat. Az egész világ tele volt örömmel. A kapualjban vídáman szólt a verkli, rikoltott a vénasszony vállán egy kopott zöld-sárga kakadu. Lelkendeztek a gyerekek, egy nyitott ablakból zongoraszó hallatszott, valami divatjamult bécsi valcert játszottak, a zongoraszó belevegyült az utcai lármába, az autótülkölésbe, villamoscsilingelésbe, verkliszóba, emberi beszédbe… máskor bántó lett volna talán ez a groteszk zűrzavar, de ezen a tavaszi napon, a hársfaillatos utcán egy huszonnégy éves fiatalember szívének szimfónia volt… az élet, izgató, rejtelmes, gyönyörű szimfóniája…

(tovább…)

Read Full Post »

Írta: Dénes Gizella

Vera úgy surrant be ezen a reggelen a templomba, mint a tolvaj; félszeg mozdulattal, félig nyakba húzott fejjel. Kétszer is megszorította kezében a finom, barna bőr-retikült. Keskeny, de dupla levélpapírral megtömött boríték lapult benne. Ujjai egy pillanatig rajta pihentek a cirógatás szándékával és meleg izgalmával. Aztán gyorsan, inkább csak szokásból a szenteltvízmedencébe nyult és meghintette magát. Mozdulatai gépiesek, látszott, hogy lábai inkább csak szokásból hozták most ide, minden benső kényszerítés és áhitatsóvárgás nélkül.

(tovább…)

Read Full Post »

Írta: Claude Farrère

Ha nagyon kínzott a vágy a mult, az ifjúság, a régi cimborák után, mindannyiszor elmentem Toulonba, a «Sündisznó» című híres kocsmába. Itt a szúette tölgyfaasztalok között, a pipafüstös, áporodott levegőben, mintha élt volna egy darabja régi, boldog, kalandos életünknek…

(tovább…)

Read Full Post »

Írta: Pajzs Elemér

- Már a fazont is kinéztem. Srég szoknya, stanicliujjak, magas nyak, de nyitva is lehet viselni, egy klipsszel letűzve. Roppant egyszerű az egész. Csak még azt nem tudom, hogy a slejfnit aranylaméval béleltessem-e, vagy rozsdavörös crep miroirral.

Mint egy orfeumi zsonglőr, úgy dobálózott a legbonyolultabb műszavakkal.

(tovább…)

Read Full Post »

Írta: Gyomay György

Mátyás a klinika kapuja előtt áll. Szorongatja a görbe meggyfabotot, hogy szinte belefájdul a keze. Nézi az égnek meredő, iszonyú nagy falat. Nézi a cifra vasajtót, mely mögött fehér pólyában jajgatnak a véres fájdalmak. És nem lát semmit.

Körülötte ordít az utca. A villamosok mérgesen zúgnak, mint a nádtetőn sétáló darazsak. Az autók nagyokat kurjantva, füttyögve siklanak el mögötte. Gyalogos népek lökdösik tompa morajlással ide, oda. Sokan meg is nézik, mit keres voltaképpen a klinika küszöbén. De Mátyás mindezekből nem tud semmit. Süket szédüléssel bámul a szennyes falra és véres gondolatok táncolnak a fejében. Mi van benn? Mi van a nagy ajtó mögött a fehérbélű házban? Az egész pesti út a rádióval kezdődött. Az az oka mindennek. A rádiónak köszönheti, hogy itt áll nagy szorongással és ijedelemmel a nagy kapu előtt és nem mer egyet sem lépni a rémülettől. A rádió rugta ide drótlábával a klinika elé a kis tanyából. Az az ezerszer megátkozott és fejszével szétvert rádió, akit az ócskapiacon vett, mivel már igen nagy volt rá az óhajtása.

(tovább…)

Read Full Post »

Írta: Balassa Imre

Barátom megfogta a karomat és a fülembe súgta:

- Nézd… nézd csak… mindössze húsz évet élt!

A jegenyefasorban sudártermetű fiatalasszony sétált, kezén fogva egy kisfiút. Finomarcú, bájos teremtés volt és különösen feltűnt tartásának gyengédsége, az aggódó és odaadó mozdulat, amellyel lehajolt a fiúcskához, mintha minden kavicsszemet félre akarna söpörni az útjából, hogy az út minél símább, minél kényelmesebb legyen és – jaj! – tövis nélkül, göröngy és bukdácsolás nélkül… Én pedig csak néztem, néztem a bájos párt, az ifjú anyát és a gyermek erélyesen tipegő kis lábát. Néztem őket és azután visszanéztem őszfejű barátomra, akinek bölcs, emberséges arcából magyarázatot, feleletet vártam.

(tovább…)

Read Full Post »

Írta: Harry Cratters

London felé robogott a vonat. Owen doktor, egy elsőosztályú fülke párnáin pihenve, szunyókált. A vonat zsúfolva, a hálókocsiban nem kapott helyet. Londonig hosszú az út. A vonat megállt egy kis vidéki állomáson. A zökkenésre az orvos felriadt, aztán érezte, hogy a vonat továbbmegy, erre újra lehunyta a szemét. Ekkor fölrántották a fülke ajtaját s a következő percben már a robogó vonat kocsijába valaki beugrott. Az orvos feriadt, felült és tágra nyilt szemmel meredt a fiatalemberre, aki lihegve rogyott a szemközt levő ülésre.

Csinos fiú, csak a külső megjelenése furcsa. Megnyerő okos arcának vonásai dúltak, nyilt kék szeme tétován repdes ide-oda. Hálóköntöst visel, melynek gallérja tépetten lóg le nyakáról. És ami a legfeltűnőbb: csak a féllábán van cipő, a másikon még harisnya sincsen. Kalapja se volt. Tíz óra körül járt az idő – érthető, hogy a doktor egyre furcsább szemmel nézte ezt az útitársat, aki ilyen pongyola öltözetben este tízkor ugrik fel a robogó gyors elsőosztályú kocsijára.

(tovább…)

Read Full Post »

Older Posts »

Követés

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.